Autó hvg.hu 2020. május. 22. 13:21

Van, ahol inkább megengednék az utcai autóversenyeket

Ha kiirtani nem megy, akkor keretek közé szorítanák.

Az észak-amerikai Atlantában jelentették be, hogy a hatóságok fontolóra veszik, hogy kijelölt helyeken lehessen gyorsulási versenyeket tartani. A hír kapcsán érdemes megemlíteni, hogy az elmúlt hetekben 44 embert vettek őrizetbe a városban illegális autóversenyeken való részvétel miatt – írja a Carscoops oldal.

A város egy tanácsadó céget, a Bloomberg Associatest kérte fel, hogy vizsgálják meg az ötletet. Az egész kezdeményezés a hírek szerint a polgármester 18 éves fiától származik. Detroitban nemrégiben ki is próbáltak valami hasonlót, Sunday Funday néven, ahol több százan össze is jöttek, hogy az autóikkal parádézzanak. A Vice pedig nagyon jó dokumentumfilmet készített egy ilyen eseményről:

Az utcai versenyzés legális formába terelése miatt persze számos további kérdést kell megválaszolni, például a felelősséget illetően, ha valaki megsérülne. Ugyanakkor a jelenlegi formában, amikor teljesen illegálisak ezek az összejövetelek ez a kérdés ugyan úgy adott. A másik felvetés, hogy nehéz egy-egy helyszínre korlátozni a versenyeket, hogy csak ott és kizárólag ott legyenek autós összecsapások.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.