Arról nem is beszélve, hogy a Ford GT mostantól csupasz szénszálas karosszériával is megvásárolható.
Az alapáron 500 ezer dolláros Ford GT több komolyabb frissítést kapott idénre. Az egyik, hogy a 3.5 literes V6-os motor a korábbi 647 lóerős teljesítménye 660 lóerőre emelkedett. Ezt részben motorprogramozással, részben új dugattyúkkal és nagyobb intercooler alkalmazásával érték el.
A másik igazán fontos részlet a teljesítmény oldaláról, hogy alap lett az Akrapovics titán kipufogórendszer a kocsi alatt.
Annak érdekében, hogy az autó a versenypályás használat esetén is kellő mennyiségű hűtőlevegőhöz jusson, áttervezték a hátulját is.
Egy másik fontos, a külső elemeket érintő opció, hogy mostantól rendelhető festetlen karbonkarosszériával is a GT, amelyhez akár karbon felnik is járhatnak. Mindezek mellé titán kerékcsavarokat és hatpontos versenyövet lehet választani, valamint ötféle színű kárpittal és féknyereggel is elérhető a kocsi.
Rendelhető lett a korábbi piros-fehér színű karosszéria helyett az 1969-es Le Mans-i győzelemre emlékeztető változat is, amely most lila színű Gulf Racing fényezést kapott. Erre külön lehet kérni a 6-os számot is – ezt viselte a győztes kocsi.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.