Autó hvg.hu 2019. november. 21. 12:39

A BMW is belehúzott, 10 milliárd euróért rendeltek akkumulátorokat

A piac két legnagyobb szereplőjétől rendelnek, hogy bebiztosítsák magukat.

A Reuters hírügynökség híre szerint a németek két meghatározó akkugyártótól, a kínai Contemporary Amperex Technologytől (CATL) és a Samsung SDI-től rendeltek több mint 10 milliárd euró értékben elektromos autókhoz akkumulátorokat.

A BMW mostani új rendelése a CATL számára 7,3 milliárd euró értékű, amely jóval jelentősebb, mint a korábban, 2018-ban már megkötött 4 milliárdos rendelés volt. A kontraktus 2021-ben lép életbe és 2031-ig tart majd.

A bajorok azt is közölték, hogy a koreai Samsung SDI, amelynek most épül egy hatalmas gyáruk Magyarországon Gödnél, 2,9 milliárd dolláros megrendelést kapott.

Az akkumulátorcellákhoz használt kobaltot a cégek Marokkóból és Ausztráliából szerzik majd be, a lítiumot szintén az ausztrál kontinens bányáiból szállítják.

A BMW a jelenlegi tervek szerint 25 elektromos modellel fog rendelkezni 2023-ra, több mint fele a kínálatnak teljesen elektromos lesz – írja a Reuters.

A kínai akkumulátorgyártó CATL nemrégiben jelentette be egyébként, hogy Németországban épít gyárat, hogy kiszolgálja a BMW-t.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.