Úgy pörög most az autópiac, hogy alig másfél év alatt kifut egy betű.
„Várhatóan 2020 első negyedévében kezdik kiadni az okmányirodák a S betűs rendszámokat” – közölte a Belügyminisztérium (BM) a Vezess kérdésére. A lap szerint azonban még ez is csak óvatos becslésnek tűnik, mert szerintük akár már december második felében megjelenhet az első autókon az új betű.
Az előző P betű 20 hónap alatt futott ki, a most használt R-t 16 hónappal ezelőtt, 2018 júliusától adják ki az okmányirodák.
Igaz, korábban volt olyan például az M-esetében, hogy közel 4 évig elég volt, mindez a legutóbbi válság idején 2011-2015 között.
Két adat határozza meg, természetesen milyen gyorsan fut ki egy betű: az értékesített és forgalomba állított új járművek száma, valamint a külföldről behozott, majd rendszámozott használtak mennyisége.
Idén háromnegyed év után 10 százalékos pluszban van az új személyautók értékesítése a tavalyi hasonló időszakhoz képest (112 ezer jármű), a használtak importja 2,2 százalékos mínuszban (117 ezer darab), azaz valamivel rövidebb idő alatt kell, hogy kifusson a most használt R a korábbi P-nél.
Ha a jelenlegi fogalommal számolunk, akkor 6-7 éve van még hátra a jelenlegi rendszámozási rendszernek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.