A fejlesztők szerint a siker kulcsa a rendkívül alacsony tömeg és a kedvező légellenállási mutató lehet.
2009-et írtunk, amikor feltűnt a színen egy futurisztikus külsejű, enyhén törékenynek tűnő villanyautó, az Aptera 2e, amely sokat ígért, aztán viszont gyorsan eltűnt a süllyesztőben. Most azonban újra felbukkant az Aptera, mely igen zajos visszatérésre készül.
Az Aptera célja nem más, mint a világ leghatékonyabb elektromos autójának az elkészítése. Az Aptera 2.0 legnagyobb akkumulátorral szerelt, 100 kWh-s változata az ígéretek szerint egy feltöltéssel mintegy 1 600 kilométert tud majd majd megtenni. Vagyis nagyságrendekkel többet, mint például egy 100 kWh-s Tesla Model S.
Ez elsősorban a rendkívül áramvonalas karosszériának, illetve a lehető legalacsonyabbra vett tömegnek köszönhető. A fejlesztők szerint a 40 kWh kapacitású teleppel felvértezett alapmodell tömegét várhatóan sikerül 800 kilogramm körül tartani.
Az első körben összkerékhajtású, később pedig elsőkerék-hajtású változatban is elérhető villanyautó összteljesítménye 204 lóerő lesz. A jövőre debütáló Aptera 2.0-ból 2022-ben a tervek szerint 10 000, 2024-ben pedig már 40 000 darabot fognak gyártani. A várható ár egyelőre ismeretlen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.