Autó hvg.hu 2019. szeptember. 30. 13:21

Már nem kell sokat várni a teljesen új BMW M3-ra

A német gyártó igen sportos szedánja 500 lóerő körüli teljesítménnyel fog rendelkezni.

A BMW tavaly októberben leplezte le a 3-as sorozat hetedik generációs kivitelét, mely elsőként szedán, aztán pedig kombi változatban is feltűnt a színen. Az új széria jelenlegi legsportosabb változata a hazánkban 18,7 millió forinttól induló M340i xDrive, mely 374 lóerős összkerékhajtású modell 4,4 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet.

Akiknek esetleg ez a produkció is harmatos, azoknak érdemes még néhány hónapot várniuk a 3-as legerősebb kivitelére, a vadonatúj M3-asra. A kémfotók tanúsága szerint egy ideje már javában a közúti forgalomban tesztelt sportos szedán várhatóan 2020 elején mutatkozik majd be hivatalosan, a sorozatgyártása pedig előreláthatóan márciusban fog megkezdődni.

BMW

Az új M3-as motorházteteje alatt várhatóan ugyanaz az erőforrás kap helyet, mint ami a nemrégiben debütált X3 M divatterepjáróba is került. Ez a 3 literes, 6 hengeres biturbó S58-as benzinmotor 480 lóerőt, illetve 600 Nm-t állít elő, ami az M3 esetében 4 másodperc körüli 0-100-as sprintidőt tehet lehetővé.

A non-plus-ultra M3 Competition motorja ennél is erősebbnek, 510 lóerősnek ígérkezik. Ez a 600 Nm-es egység előreláthatólag valamivel 4 másodperc alatti 0-100-as gyorsulást biztosít majd.

Az M3-as szedánt valamivel később, várhatóan 2020 végén, vagy 2021 elején követi majd az M4-es kupé, melynek vonalvezetését a nemrégiben leleplezett BMW Concept 4 vázolja előzetesen számunkra.

BMW

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.