De nincs min csodálkozni, ez a jövő.
A BMW bemutatta a Vision iNext koncepcióját amely egy fejlett autonóm rendszerű SUV, amely egyben a BMW csoport jövőjének legfontosabb "építőkockáit" mutatja meg. A szériaváltozata 2021-ben érkezhet.
Harald Kruger a márka igazgatótanácsának elnöke szerint ez a modell egyesíti az összes kulcsfontosságú technológiáját a jövőnek: a villamos hajtást, a folyamatos kapcsolatot a közlekedési hálózatokhoz és az önvezetés lehetőségét.
A BMW stratégiai terve az, hogy 2025-re, 25 elektromos hajtással is rendelkező járműve legyen, amelyekből 12 teljesen elektromos hajtású.
Eelsőre igen szokatlan megjelenésű az autó, mert a mai arányokhoz képest nagyon keskeny fényszórója és hatalmasak a "veséi”. Jelen esetben ezek a vesék hordozzák majd azokat az eszközöket, amelyek az önvezetéshez szükségesek.
A méretes napfénytető, úgy tűnik, szintén fontos összetevője lesz a jövő autóinak, hogy minél tágasabb, naposabb legyen a belétr. Látható, hogy a B- oszlop is eltűnt, hasonlóan a jelenlegi i3-ashoz.
A hajtási rendszerekről annyit tudni, hogy ez már az ötödik generációs elektromotoros rendsze lesz a BMW-nek, amely elsőként 2020-ban debütál az iX3-asban. A csúcskategóriában a járművek akár 800 LE körüli teljesítményekkel bírnak majd, a nulla 100-as gyorsulásuk pedig kevesebb mint 3 másodpec. Látható tehát, hogy a BMW sportosságból nem akar engedni az elektromos autók korábban sem.
100 éves a BMW, és ezerrel készül a következő 100-ra
Ott voltunk hétfőn, amikor alapításának százéves évfordulóját ünnepelte a bajor autómárka. Most, a negyedik ipari forradalomnak is titulált digitális átrendeződés idején a BMW is az alternatív hajtásokban és az önvezető járművekben látja saját jövőjét. Kérdés, hogy az ellenfelei is maradnak-e ugyanazok az ismert gyártók, például a stuttgarti csillagosok és az ingolstadti négykarikások.