Autó hvg.hu 2018. augusztus. 28. 08:28

Trélerről esett le az M1-esen szélvédőbe csapódó kerék, amely megölt egy lányt

A lány a barátját kísérte el egy fuvarra Ausztriába.

Ahogy arról beszámoltunk, egy elszabadult kerék törte be egy tehergépkocsi szélvédőjét vasárnap az M1-esen. A kerék az anyósülésnél csapódott be, és eltalált egy fiatal, 19 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.

A Blikk azt írja, az elszabadult kerék a szembejövő sávban közlekedő trélerről zuhant le, végigpattogott az autópályán, majd ezután csapódott be a Győr felé haladó Fiat Ducatóba.

A lap úgy tudja, a lány azért utazott a járműben, mert a barátját kísérte el, akinek Ausztriában lett volna egy fuvarja.

A helyszínre mentőhelikopter érkezett, de a 19 éves lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem tudtak rajta segíteni. Az autót vezető fiú sokkos állapotba került a baleset után.

A lap hozzáteszi, a büntető törvénykönyv szerint közúti veszélyeztetést követ el, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki. Súlyos testi sértésért 1-5 év szabható ki, maradandó fogyatékosság okozásáért 2-8 év, ha halálos áldozatot követel a baleset, akkor 5-10 évre büntethetik.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.