Autó hvg.hu 2018. július. 04. 04:28

Fiáról nevezte el, mégsem Ferrari – ötven éves a Dino

Érdekes története van a maranellóiak „kis” márkájának.

A „Dino” alapvetően azért született, hogy megfizethetőbb áron is hozzá lehessen jutni az olasz sportautómárka járműveihez. Nagyjából egy Porsche 911-es árkategóriájában. Enzo Ferrari viszont nem akarta a Ferrarit lejjebb pozícionálni, ezért nem szívesen említette Ferrariként, hanem hivatalosan ez volt a Dino „almárka”. Saját fiáról, a 24 éves korában elhunyt Alfredóról elnvezve.

Idén a fioranoi versenypályáján tartottak egy nagy összejövetelt a típus tulajdonosainak, amelyen 150 autó vett részt, és az alábbi csodás képek születtek.

Ferrari

Az első Dino egyébként 1968-ban jelent meg ez volt a 206 GT. A dizájnért Leonardo Fioravanti felelt, aki Pininfarinánál is dolgozott. A középmotoros, kétliteres V6-ossal 180 lóerős volt és 1968 és 69 között összesen 152 ilyen autó készült.

Ferrari
Ferrari
Ferrari
Ferrari

Alig két év után jött a 195 lóerős Dino 246 GT, amely kupé és targa változatban is kapható volt. Az utolsó Dino márkájú a 308 GT4-es volt, már szögletesebb formával, Bertone dizájnnal és V8-as motorral. A teljesítménye 255 lóerő volt és 1976-ig gyártották. Utána a modell már Ferrari néven futott.

Józanság hiányában - eladó Keith Richards Ferrarija

A rocksztárság egyik jellemző mellékhatása általában a jó autók birtoklása is. Keith Richards a Rolling Stones gitárosa, aki állítólag még saját apja hamvait is elszívta egyszer, most megválik egyik ritkaságától.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.