Autó hvg.hu 2018. május. 30. 09:26

Beütött a bürokrácia, átmenetileg nem lehetett új elektromos autókat üzembe helyezni Magyarországon

Hiába akart volna az elmúlt napokban bárki új elektromos vagy épp hibridautókat venni Magyarországon. Pontosabban: megtehette volna, csak épp nem kezdhette volna el használni azokat. Az ügy hátterében az állami bürokrácia bénultsága állhatott.

A 444 egyik olvasója számolt be arról nemrég, hogy a cége hiába vett elektromos autókat, a kereskedők nem tudják átadni az új járműveket. Ennek oka, hogy az üzembe helyezéshez szükség lenne egy adatlapra is, ehhez azonban nem lehet hozzájutni, így forgalomba sem lehet állítani a járműveket.

A papírt korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyik főosztálya állította ki, a kormány átszervezésével azonban egy új szervezeti egységhez került át ez a "részleg", az Innovációs és Technológiai Minisztérium vonatkozó részlege pedig egyelőre megbénultan áll – írta a 444.

Aztán napközben az innovációs minisztérium arról tájékoztatta a lapot, hogy a problémát megoldották, és már ismét működik a rendszer.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.