Autó hvg.hu 2018. április. 03. 06:41

Ön szokott indexelni? 30 ezerre is büntethetik, ha nem, és tényleg csak egy apró mozdulat

Nem éppen mai találmány, mégsem árt időről időre felhívni a figyelmet az irányjelző használatára.

Az autós irányjelzőt nem sokkal az első kocsik felbukkanását követően, 1914-ben találták fel. Konkrétan egy hölgy, akinek a féklámpát és az ablaktörlőt is köszönhetjük.

Ezt követően gyorsan el is terjedt, majd kötelezővé vált a használata, ugyanis a hatóságok és az autósok is rájöttek arra, hogy segítségével sok baleset elkerülhető.

A KRESZ egyértelműen fogalmaz: "Az irányváltoztatást – ide nem értve a körforgalmú útra történő bekanyarodást – a művelet előtt kellő időben megkezdett és annak befejezéséig folyamatosan adott irányjelzéssel kell jelezni. E rendelkezést kell alkalmazni a körforgalmú útról történő letérés esetében is. A jármű vezetője egyéb esetben (pl. útkereszteződésben kanyarodó főútvonalon való továbbhaladás esetén) is adhat irányjelzést, ha ezzel a továbbhaladási irányáról a közlekedés más résztvevői számára többlettájékoztatást ad, az irányjelzés azonban megtévesztő nem lehet."

Amennyiben a rendőr az irányjelző használatának elmulasztásán kap, akkor 15 ezer forintos helyszíni bírságra lehet számítani. Ha feljelentés lesz a dologból, akkor a szabálysértési eljárás összege ennek duplája, vagyis 30 ezer forint.

Nemrégiben kiszámolták, hogy pontosan mennyibe kerül egy indexelés, és nem kell attól tartani, hogy ettől jelentősen megnő a kocsink fogyasztása. Ezenkívül egy ideje már arra a kérdésre is tudjuk a választ, hogy miért lehet kattogó hangot hallani az irányjelző használatakor.

--- voting control ---

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.