Autó hvg.hu 2018. március. 13. 13:28

A készlet felét már eladták a 480 km/h végsebességű, Bugattit reggeliző hiperautóból

Amennyiben valaki egy ilyen elképesztő sportkocsit szeretne vásárolni, nem árt sietnie a rendelés leadásával.

Megannyi szivárogtatást és előzetes kedvcsinálót követően a Hennessey tavaly év végén lebbentette fel a fátylat a Bugatti Chiron-gyilkosnak kikiáltott Venom F5-ről, mely a világ leggyorsabb és legerősebb szeléről, az F5 tornádóról kapta a nevét. Igen találó módon, ugyanis a járgány végsebessége eléri a 480 km/h-t.

Hennessey

A Hennessey Venon F5 árcéduláján 1,6 millió dolláros (405 millió forint) összeg olvasható, ami ebben a kategóriában nem mondható soknak, hiszen több riválisért akár 2 millió dollárnál (506 millió forint) is többet kérnek el. A manufaktúra huszonnégy darab ilyen hipersportautó legyártását tervezi, melyek közül tizenkettőt már el is adtak, tehát már csak tizenkettő eladó Venom F5 maradt.

Hennessey

Míg a korábbi Hennessey Venom GT egy Lotusra épült, addig a Hennessey Venom F5 egy teljesen új fejlesztésű szuperkönnyű sportkocsi. A motorháztető alatt rejtőző 1600 lóerős 8 literes biturbó V8-as erőforrásnak mindössze 1338 kilogrammos tömeget kell mozgatnia, így a Venom F5 a gyártó közlése szerint 10 másodperc alatt gyorsul 0-ról 300 km/h-ra.

Hennessey

Ugyancsak elképesztő adat, hogy a Hennessey újdonsága 30 másodperc alatt képes állóhelyzetből 400-ra gyorsulni, majd pedig onnan állóra fékezni. Érdekesség, hogy a gyártó azt fontolgatja, hogy kettő helyett négy turbót szerel a motorra, melynek teljesítményleadása ennek köszönhetően még egyenletesebb lehet.

Hennessey

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.