Hamarosan teljesen meg fog újulni a stuttgarti márka legnagyobb divatterepjárója. A prototípusokat már javában tesztelik.
Mostanság szinte még a csapból is a BMW új gigantikus divatterepjárója, az X7-es folyik, aminek a Mercedes vélhetően nem igazán örül. De persze az utóbbi márkánál sem pihennek a fejlesztők, melynek ékes bizonyítéka, hogy a napokban sikerült lencsevégre kapni a Svédországban téli körülmények mellett tesztelt következő generációs Mercedes GLS-t.
A Mercedes 2006-ban dobta piacra az első igazán nagy SUV-ját, a GL-t, melynek 2012-ben debütált második szériáját 2015 végén keresztelték át GLS-re. Lassan itt az ideje a generációváltásnak, amire valószínűleg 2019-ben, tehát körülbelül egy évvel a BMW X7 megjelenése után kerül sor. Az egyelőre még masszív álcázást viselő prototípus designjáról egyelőre keveset tudhatunk, a fotókon leginkább csak a nagy hűtőrács és a LED fényszórók hozzávetőleges vonalai látszanak.
Az új GLE által is használt MHA platformra épülő új GLS állítólag jelentősen könnyebb lesz az elődjénél, ami mindenképpen jó hír, hiszen a kifutó modell közel 2,5 tonnát nyom a mérlegen. A motorháztető alatt hat- és nyolchengeres erőforrásokat lehet majd találni, és természetesen hibrid, valamint AMG sportmodell is készül majd az új típusból.
Emlékeztetőül, az aktuális modell így néz ki kívül-belül:
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.