A biztonsággal a jelek szerint ezúttal nem igazán foglalkozott a szülő, aki vélhetően nem jó kedvében, hanem kényszerűségből választotta a gyermekszállítás ezen módját.
A távol-keleti országokban gyakran látni olyan bicikliseket és motorosokat, akik jelentősen túlterhelt kétkerekűekkel szállítanak több embert vagy jelentős mennyiségű árut a városi forgalom sűrűjében. Hazánkban szerencsére ritka látvány az ilyen balesetveszélyes közlekedés, de a Ceglédi Panoráma most egy ilyen esetről számolt be:
A reggeli órákban készített fotókon az látható, ahogy egy anyuka maga előtt egy-, háta mögött pedig két kiskorú gyermeket szállít az elektromos kerékpárján. A lap közlése szerint a hölgy nem kis sebességgel sietett és lassítás nélkül hajtott át a kereszteződéseken. Megjegyzendő, hogy a történtekre nem a forgalmas főúton, hanem az azzal párhuzamos bicikliúton került sor.
A KRESZ szerint kétkerekű kerékpáron legfeljebb egy, 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast lehet szállítani a bicikli pótülésén.
"Lehet, nem a városközpontban lakik és nem engedhet meg magának egy autót" – vélekedett egy hozzászóló a cikk Facebook-posztja alatti kommentben, másvalaki pedig így szólt hozzá a történtekhez: "Ez nem felelőtlenség, ez van, legalább ő elviszi iskolába vagy oviba a gyerekeit nem úgy, mint más."
És akadt, aki a fotó készítőjéhez intézett néhány mondatot: "Kedves autóból fényképező! Miért nem szálltál ki a kényelmes kocsidból? Nyugodtan megkérdezhetted volna, hogy miért így szállítja a gyermekeit. Esetleg segítséget is nyújthatnál neki vagy elmagyarázhattad volna, ez miért is veszélyes."
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.