Autó hvg.hu 2017. november. 14. 12:22

Elege lett a tűzoltóknak a súlyos balesetet videózókból, lelocsolták őket – botrány lett belőle

Vizsgálat lesz abból az esetből, amikor egy németországi autópálya-szerencsétlenségnél a tűzoltóknak elege lett a videózó autósokból.

Nagyon súlyos, három halálos áldozattal járó baleset történt az A3-as autópályán a napokban Németországban.

Sajnálatos módon egyre gyakoribb az a jelenség, hogy mindent azonnal meg akarunk örökíteni, ezért még az ilyen helyzetekben is a mobilozás a legfontosabb. A tűzoltók, akik a helyszínre érkeztek, egy idő után nem csak a baleseti helyszínnel foglalkoztak, hanem elegük lett a folyamatos videózásból, fotózásból, ahogyan sok autós a helyszínen viselkedett. Elkezdték őket vízzel locsolni.

A locsolás miatt viszont valaki feljelentést tett, mondván balesetveszélyes, amely miatt eljárás indul a tűzoltók ellen. A helyi tűzoltóság szóvivője visszatekintve elismerte, nem volt szerencsés, amit kollégáik csináltak, de kiemelte mindez éles érzelmi helyzetben történt, ahol nem hoztak jó döntést. Megjegyezte, hogy a bámészkodók kezelése a rendőrség dolga ilyenkor, ugyanakkor nekik is sokkal fontosabb dolguk lenne. Vélhetően vizsgálat fog dönteni, kapnak-e valamiféle fegyelmit az ügy miatt a tűzoltók.

Elkezdtek takarófalakat használni a baleseti helyszíneléseknél is.

Mindeközben egy rendőrségi szakértő jogosan vetette fel, hogy ez a katasztrófafilmezés egyre gyakoribb jelenség, amely nemcsak hogy lelassítja a terület teljes forgalmát, de közben szabálytalan is. A jelenség miatt, egyes helyeken elkezdtek mobilfalakat használni a baleseti helyszínelésnél, hogy véget vessenek a bámészkodásnak.

Az autósok szemszögéből talán annyi vethető fel, hogy ezt az egyébként tényleg irritáló viselkedést nem a rosszindulat, hanem a döbbenet vezérli, amit később meg akarnak osztani másokkal.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.