Autó hvg.hu 2017. november. 08. 15:14

Megváltoznak a bírságolási szabályok az e-útdíjra

Fokozatokat iktatnak be a bírságolásba a fuvarozók számára aszerint, hogy sorozatosan történik-e a szabályszegés.

November 12-től megváltoznak a bírságolási szabályok az e-útdíj, vagyis a HU GO rendszerben. A lényeg, hogy a módosított kormányrendelet az eddigiektől eltérően, jogosulatlan úthasználat esetén figyelembe veszi a jogosulatlanság időbeliségét, és három idősáv szerint állapítja meg a bírság mértékét – írta tájékoztatójában a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.(NÚSZ).

A bírságtételeket három különböző kategóriába osztják majd, aszerint, hogy a jogosulatlan úthasználat első észlelését követő 8 órás idősávon belül történtek-e további szabályszegések. Ez alapján az úthasználó mérsékelt, normál vagy emelt bírságösszegre számíthat.

A jövőben alkalmazandó bírságösszegeket itt lehet megnézni. (A rendelet 9-es számú mellékletében.)

Egyébként most is létezik bírságriasztási szolgáltatás, ami nem csak a sorozatos bírságolás elkerüléséhez nyújt védelmet, hanem az emelt összegű bírság megfizetésétől is megóvja az úthasználót, ha időben korrigálja hibáját.

Ami lényeges, hogy a vonatkozó jogszabály alapján sem a NÚSZ-nak, sem az eljáró hatóságnak nincs mérlegelési lehetősége: minden mulasztást kötelezően bírság követ. Függetlenül attól, hogy a konkrét ügyben a fuvarozó cég, vagy a fuvarozást végző munkatárs hibázott, ahogyan attól is független, hogy nem szándékolt tévesztés, esetleg szándékosság áll a háttérben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.