Autó hvg.hu 2017. szeptember. 11. 06:41

Kína is betiltaná a benzin- és dízelüzemű autókat

Komoly lépésre készül Kína, a tervek szerint ugyanis száműznék az utakról a belső égésű motorral szerelt autókat.

Az elmúlt években egyre több ország állt elő olyan elképzeléssel, mellyel a hagyományos, belső égésű motorral szerelt autókat száműznék az utakról. Alig egy hete Skócia jelentette be a saját, 2032-es dátumát, de ott van Norvégia, Hollandia (és számos város az Egyesült Államokban), és maga az Egyesült Királyság is. Úgy tűnik azonban, hamarosan egy igen komoly névvel bővülhet a csapat.

A BBC beszámolója szerint a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában most épp azt tervezik, hogy megtiltják a benzin- és dízelüzemű autók, valamint kisteherautó eladását. Az ország iparügyi miniszterhelyettese szerint jelenleg is folynak a témát érintő kutatások, de a döntés a pontos dátumról egyelőre még nem született meg.

A tervre pedig már csak azért is nagy szükség van, mert a változás minden bizonnyal komoly hatással lesz az ország autógyártására. Kína tavaly 28 millió autót készített, ami a világ össztermelésének közel harmadát jelenti.

Egy lépéssel viszont már így is közelebb kerültek a dologhoz. Az ország, amely négy év alatt 60x-os növekedést ért el az elektromos autók piacán azt szeretné, ha 2025-re minden ötödik autója elektromos vagy plug-in hibrid legyen.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.