Egyre jobban látszanak az irányok, mely területeken lehet a leginkább számítani a sofőr nélküli autókra.
A Ford és az amerikai Domino's Pizza-hálózat fogott közös projektbe, amelyben egy önvezető Ford Mondeóval hordják ki a rendeléseket egyelőre egy kis területen Michiganben.
A rendelést követően a járművet követni lehet GPS-alapján merre jár, majd amikor közeledik a házhoz, küld egy szöveges üzenetet is, hogyan lehet hozzá jutni a rendeléshez, az elvileg sofőr nélküli autóból.
A helyzet azért egyelőre nem olyan súlyos, hogy a pizzás futároknak új munkakört kell keresnie, mert ebben a kiszállítójárműben természetesen van személyzet is. Igaz, egy mérnök, aki a pizzaszállító szerepkört is kénytelen ellátni a jármű felügyelete mellett.
A Ford részéről a célkitűzés a 4. szintű automatizált vezetési szint elérése napi szinten, amely lényegében az ilyen szintű kiszállításokat már el tudná látni. Ez a szint lényegében az, amely már teljesen önvezetőnek tekinthető egy jármű. Minden kritikus szituációt és környezeti körülményt képes megoldani, ugyanakkor mindezt még csak bizonyos infrastruktúra megléte, első sorban városi környezet esetén.
A Domino Pizza egyébként elég nyitott mindenféle ilyen együttműködésre nemrégiben Chevrolet Sparkok álltak szolgálatba, amelyek kifejezetten pizzaszállítónak születtek. A pizza-házhozszállítás a Domino forgalmának kétharmadát adja, ezzel a másodikok a Pizza Hut után. A céget 1960-ban alapították és évente 400 millió pizzát kézbesítenek, miközben hetente 1,6 millió kilométert mennek a pizzásaik csak az USA-ban.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.