Autó hvg.hu 2017. május. 07. 21:21

A hollandok feltalálták az utat, amely befoltozza saját kátyúit

A holland kutatók szerint elég lenne egy különleges géppel végig menni az úton, és a kátyúk befoltoznák önmagukat.

A kátyúk nemcsak nálunk, a világon mindenhol problémát okoznak az autósok számára ráadásul nem is keveset. Amellett, hogy egy-egy nagyobb mélyedés komoly károkat okoz az autónak, a felmérések szerint az autópályákon lévők az ottani halálos balesetek harmadáért felelősek. A holland kutatók ezért egy olyan eljárást dolgoztak ki, amivel az utak – részben – képesek az öngyógyításra.

Az Inhabtitat beszámolója szerint a Delfti Műszaki Egyetem szakemberei acélszálakat adtak az aszfalthoz, ami segíthet a kátyúzásban. Amikor egy indukciós gép elhalad felette, a termelődő hő megolvasztja az aszfaltot és "kitömi" a repedéseket.

A technológiát jelenleg 12 úton tesztelik Hollandiában. A projekt még 2010-ben kezdődött el, és az utak átlagosan 7-10 évig jó állapotban maradnak, így az, hogy valóban működik-e a technológia, csak most derül majd ki. A szakemberek szerint ugyan az így készülő út 25 százalékkal drágább lehet, de kétszer tovább is tartana, ami évente 90 millió eurót (kb. 28 milliárd forint) spórol meg a kisebb javítási költségek miatt.

Korábban olyan aszfalton is kísérleteztek, amelyekbe különleges baktériumot "kevernek" bele. Ezek kalcium-karbonátot termelnének, ami segít kitölteni a keletkező repedéseket – az emberre azonban veszélytelen lenne.

Hogy mikor lehet holland tesztekből máshol is elérhető technológia, azt egyelőre nem lehet tudni, addig is érdemes figyelni, az autógyártók milyen technológiával szállnak szembe a kátyúkkal. Erre a megoldásra érdemes egy pillantást vetni, a magyar utakon is nagyon jól jöhet, és azt sem árt tudni, hogyan juthat pénzhez, ha kátyúkárt szenved az autója.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés