Autó hvg.hu 2017. április. 19. 13:46

Van egy KRESZ-szabály, amit szinte senki sem tart be

Hiába fogalmaz egyértelműen a KRESZ a vezetés közbeni mobilozást illetően, még a szabálykövető sofőrök egészen meglepő többsége sem tartja be a rendelkezést.

Rengeteg kampányt láthattunk már az elmúlt években, amiben a sofőrök figyelmét arra próbálták felhívni, miért annyira veszélyes vezetés közben mobiltelefont használni. Elég csak erre a különleges köztéri szoborra gondolni, vagy ezt a videót megnézni. Ennek ellenére továbbra is sokszor tapasztalhatjuk, hogy a sofőrök előszeretettel nyomkodják a telefonjukat, vagy "csak" telefonálnak vezetés közben.

Az amerikai Zendrive nemrég arra volt kíváncsi, hogy a világszerte meglévő jogszabály tiltása ellenére hányan vannak azok, akik a volán mögött sem tudják letenni a mobiljukat. Tavaly decembere és idén február között több mint 3 millió sofőr készülékének adatait vizsgálták meg, nagyjából 9 milliárd levezetett kilométer alatt. Az eredmény több mint elszomorító. Az adatok alapján ugyanis a sofőrök 88 százaléka használta a telefonját vezetés közben, óránként átlagosan 3,5 percig. Hogy ez mennyire veszélyes, azt jól mutatja, hogy a felmérések szerint ha a sofőr figyelmét csupán két másodpercre vonja el valami, már 20 százalékkal nő egy baleset bekövetkeztének esélye.

IdiotUKDriversExposed

A felmérés arra is rámutatott, hogy a fiatal sofőrök jóval többször nyomkodják a mobiljukat, mint az idősebb generáció tagjai. Korábban egy másik tanulmány is azt mutatta, a sztereotípiákkal ellentétben nem az idősek, a fiatalok jelentik a nagyobb veszélyt az utakon.

Nem ez az egyetlen KRESZ-szabály, amire a legtöbb autós fittyet hány, van egy olyan különleges sebességkorlátozási helyzet, amellyel szintén sokaknak meggyűlik a baja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.