Komoly bejelentést tett szerda reggel a Mercedes és a Bosch, ami tovább segíti az önvezető autók terjedését.
Ma már nem is az a kérdés, hogy valóban az önvezető autóké lesz-e a jövő, hanem az, hogy mikor. Egyre több autós (és nem autós) cég kezd ilyen irányban fejleszteni, a Tesla pedig már egy igen látványos videót is készített arról, hogyan navigálja magát az autó a sofőr beavatkozása nélkül.
Most a Mercedesen volt a sor. A tervek szerint a németek a Bosch segítségével olyan önvezető autókat fejlesztenek, amiket taxiként lehet majd használni a német nagyvárosokban. A cégek két lépcsőben akarják megvalósítani az igen ambiciózus tervet 2025-ig.
Elsőként olyan autókat fejlesztenének, ami ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a teljesen önjáró járművek, a vezetésbe azonban az ember bármikor beavatkozhat. A második ütemben már erre sem lesz szükség, a kocsik egyedül döntenek majd minden közlekedési helyzetben.
A fejlesztés azért is fontos, hiszen a technológiát később valószínűleg nemcsak a taxiknak szánt autókba építik majd be. Ennek köszönhetően pedig a jelenleginél sokkal hatékonyabban közlekedhetünk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.