Az utóbbi időkben az újautó-eladások egész Európában és szerencsére Magyarországon is jelentős mértékben javultak. A növekedés mozgatórugóját nem a kis- vagy kompaktautók jelentik, hanem a lényegében az egész piacot letaroló divatterepjárók. Így fordulhatott elő, hogy 2016 legnagyobb darabszámban értékesített új autója a terepjárós fazonú Suzuki Vitara lett.

Ebben a kategóriában, vagyis a kompakt SUV-ok között 2008 óta van jelen a Ford, ekkor jelentette be az akkori Focus alapjaira épülő emelt járgányát, a Kugát. 2013-ban aztán megérkezett a második generáció, mely változatlan tengelytáv mellett némileg hosszabb karosszériát, és jelentősen (konkrétan 80 literrel) nagyobb csomagtartót hozott magával. Értelemszerűen frissített technikával megspékelve. Könnyen kiszámolható, hogy a második Kuga körülbelül most jár életciklusa felénél, így a kölni tervezők megejtették az ilyenkor szokásos sebészeti beavatkozást.

 

Hatszögletű kerek erdő
Az Aston Martin jellegű hűtőrács eleinte még sokak tetszését elnyerte, mostanra viszont már kicsit megfáradni látszik ez a dizájnnyelvezet. Szerencsére az új Kugára már nem ilyen frontrész került: a tervezők ezúttal inkább azon az úton mentek tovább, melyen az eggyel nagyobb méretkategóriában versenyző Edge esetében elindultak. A hatszögletű hűtőrácsot két méretes vízszintes vonal osztja három részre, az új formájú, nappali menetfényt kapott, vakításmentes bixenon fényszórók pedig mérsékelten vad tekintetet kölcsönöznek az autónak.

A lenti légbeömlők oldalirányban nyújtott méhrácsszerkezes dizájnnal bírnak, a motorháztető némileg módosított formát kapott, hátul pedig újak a lámpák, bár túl divatosnak éppen nem mondanánk azokat.

Sportosra hangolva
Tesztalanyunk a sportosra hangolt ST-Line felszereltségi szintet képviseli, mely mind külcsín, mind belbecs tekintetében némi sportosságot csempész az alapvetően nem éppen kanyarvadászatra szánt kompakt SUV-ba. Akinek az enyhén ültetett futómű és a dinamikus megjelenés helyett inkább a jobb zajszigetelés, a több króm és a méhrácsos hűtőrács fontos, annak inkább a Vignale csúcsfelszereltség felé érdemes kacsintgatnia.

Az ST-Line felfüggesztését szerencsére nem vették túl feszesre, de persze a rossz minőségű hazai úthálózaton közlekedve néha még így is puhább utazásra vágynánk. Vagy például egy adaptív futóműre. A dupla hátsó kipufogó nagyon vagány, mint ahogy a 19-es felnik is, de alapáron be kell érnünk 17-es kerekekkel.

Milyen belül?
A beszállás könnyen megy, hiszen mégiscsak egy gólyalábakon álló járműhöz van szerencsénk. A helykínálat átlagosnak mondható, normál testalkatúak korrekt módon elférnek elöl és hátul, azonban a hátsó üléspozíció lehetne kényelmesebb is.

A műszerfal anyagminősége elmarad a várakozásainktól, ezenkívül pedig a középkonzol kialakítása sem éppen a legmodernebb. Legfelül trónol a manapság egyre kevésbé használt CD-lejátszó, alatta pedig ott figyel a 8 colos érintőképernyő, melynek használhatóságát korlátozza, hogy egy kisebbfajta alagút mélyére süllyesztették.

Egyértelműen piros pont jár viszont azért, hogy az ósdi Microsoft-alapú fedélzeti rendszert lecserélték a 10x gyorsabb Sync 3-ra, melynek Android Auto és Apple CarPlay támogatása hibátlanul teszi a dolgát. (Ez sajnos még manapság sem önmagától értetődő dolog.)

Virtuális műszerfal még nincs
A kellemes fogású kormány mögötti két nagy körműszer között található a kis kijelző, amelyről a szokásos információkon kívül az intelligens összkerékhajtás adatai is leolvashatók, vagyis például az, hogy adott pillanatban melyik kerékre mennyi erő jut. Full kijelzős virtuális műszerfal még nincs, mint ahogy a Seat Atecában sem, pedig a VW Tiguanban már ez is megvan. A hatsebességes manuális váltó karja kellemesen magasra került, és bár alapvetően pontosan, de kicsit akadósan kapcsolható. Van egy olyan érzésünk, hogy a célközönség körében sokkal inkább az automata váltó lesz népszerű, még akkor is, ha a kéziváltós kivitellel is nehéz lefulladni, mert a kuplung felengedése automatikusan megemeli a motor fordulatszámát.

Motorizáltság
A tesztautónkban egy 2 literes TDCi erőforrrás rejtőzött, melynek 150 lóerős teljesítménye és 370 Nm-es csúcsnyomatéka tökéletesen elegendőnek bizonyult a hétköznapok során. A nagyobb teljesítményű dízelre vágyók 180 lóerővel is rendelhetik a 2 literes öngyulladóst, az igazi újdonság azonban nem ez, hanem az 1,5 literes 120 lóerős TDCi, mely azonban csak elsőkerékhajtással választható. Ezt sajnos még nem állt módunkban kipróbálni, a 2 literes TDCi-ről viszont elmondhatjuk, hogy bár kívülről nem túl kellemes az orgánuma, az utastérben alig hallani a hangját.

A tesztfogyasztás 6,9 literre jött ki, ami több ugyan a gyári értéknél, mi végül is elégedettek vagyunk vele, hiszen mégiscsak egy testes négykerékhajtású járgány produkálta ezt, inkább dinamikus, semmint lomha haladás mellett. Benzinfronton egy 1,5 literes EcoBoost erőforrást kapunk, igaz három kivitelben, 120, 150 vagy 182 lóerős változatban.

Hasznos extrák
A parkolássegítőt továbbfejlesztették: az immár merőleges és párhuzamos parkolásra is képes, 99 ezer forintos rendszert kipróbáltuk, és rendben tette a dolgát, már amennyiben egy a kocsi méreténél minimum 20 százalékkal nagyobb területre próbáltunk belavírozni vele.

A 168 ezer forintos ütközésmegelőzővel sok kisebb-nagyobb városi koccanás elkerülhető, a 250 ezer forintos adaptív tempomat és a 267 ezer forintos sávtartó pedig leginkább autópályás használat esetén jöhet jól.

Kapunk továbbá táblafelismerést, éberségfigyelőt, holttérfigyelőt, tolatókamerát, utánfutó-stabilizátort és persze fűthető üléseket és kormányt. A lábmozdulattal nyitható/csukható csomagtérajtót nagyon megszerettük a teszt során, mint ahogy a keresztirányú forgalmat figyelő rendszer is jó szolgálatot tett. A csomagtartó 456 literes térfogatú, a 60:40 osztású támlák ledöntését követően pedig 1603 literre bővíthető. Kár, hogy ledöntött ülések mellett a rakfelület nem teljesen sík.

Konklúzió

+ :jól eltalált futómű, jól hangszigetelt és erős motor, továbbfejlesztett fedélzeti rendszer, intelligens négykerékhajtás, korrekt fogyasztás. –: az utastér lehetne jobb minőségű, a váltó kicsit akadva jár, a hátsó üléspozíció nem túl kényelmes, ledöntött ülések esetén nem sík a raktér.

A jó irányban módosított Ford Kugát gyorsan megszerettük az egyhetes teszt alatt, de nem biztos, hogy magunknak pontosan ilyen kivitelben választanánk. A szürke hétköznapokra vélhetően az új 1,5 literes dízelmotor és az egyszerű fronthajtás produkciója is bőven elegendő, ha pedig mégis valamelyik erősebb motorra voksolunk, akkor mellé vélhetően automata váltót választanánk. Furcsa módon már az alapváltozat is Business névre hallgat és 7,2 millió forint ellenében vezethető haza. Az általunk kipróbált ST-Line alapára 8,3 millió forint, de a mienkhez hasonlóan jobban felszerelt példányok ára könnyen 10 millió forint fölé lőhető. A trónon pedig értelemszerűen a non-plus-ultra Vignale található, melyért minimum 11,5 millió forintot kell fizetnünk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.