Autó hvg.hu 2017. március. 17. 13:24

Zöld rendszámot kaphat a 680 lóerős Porsche terepjáró

A német gyártó érkezőben lévő új SUV-ja minden korábbinál erősebb lesz. És egyben rendkívüli módon polgárpukkasztó.

A Porsche március elején leplezte le a tavaly teljesen felújításon átesett Panamera termékcsalád legújabb tagját, a Turbo S E-Hybridet. Ennek a hazánkban minden további nélkül zöld rendszámozható 5 méteres luxusautónak 680 lóerő a maximális teljesítménye, amihez nem kevesebb mint 850 Nm nyomaték társul. A tisztán elektromosan mintegy 50 kilométer megtételére alkalmas legerősebb Panamera 3,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, végsebessége pedig 310 km/h.

Porsche

A zuffenhauseni cég egyik vezetője elárulta, hogy 2018-ban a Cayenne is meg fogja kapni ezt a szupererős hibrid meghajtást, vagyis immár nyílt titok, hogy jövőre érkezni fog a Cayenne Turbo S E-Hybrid. Várhatóan ez a divatterepjáró is 50 kilométer környéki elektromos hatótávval fog rendelkezni, tehát elvileg semmi akadálya, hogy hazánkban megkaphassa a zöld rendszámot. Csakúgy, mint a jelenleg gyártásban lévő Cayenne S E-Hybrid, mely elsősorban 416 lóerős "szerény" teljesítményéről, 590 Nm-es nyomatékáról, illetve 5,9 másodperces 0-100-as gyorsulásáról ismerszik meg.

Porsche

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.