Ezen a helyen nem mindennapi autókülönlegességekkel találkozhatunk testközelből és teljesen ingyen. És még Dubajig sem kell elutazni hozzá.
Frankfurtba nemcsak a kétévente itt megrendezendő autókiállítás miatt érdemes ellátogatni, hanem egy olyan kiállítóközpont miatt is, ahol a világ legdrágább és legritkább sportkocsijai és versenyautói sorakoznak egymás mellett. A 2010-ben átadott Klassikstadt földszintjére belépve bal oldalt rögtön egy McLaren-kereskedés található, ahol nem csak holmi hétköznapi McLarenek láthatóak, hanem kis szerencsével P1 GTR-rel is találkozhatunk. Legutóbbi ott jártunkkor nem hiányzott a felhozatalból ez az 1000 lóerős és 800 millió forintos járgány, melyből mindössze néhány tucat készült.
A McLaren-szalonnal szemben egy szolid Lamborghini kereskedésbe botolhatunk, ahol a legújabb Aventadorokat és Huracánokat vehetjük igen közelről szemügyre. Ha végeztünk a brit és olasz márkákkal történő ismerkedéssel, érdemes az épület háta felé indulnunk, ahol az említett gyártók szervizei találhatók, szerencsénkre üvegablak mögött. Kis szerencsével éppen előttünk bontanak szét egy százmillió forintos sportkocsit, és legutóbbi ott jártunkkor még egy Bugatti Veyron átvizsgálását is végig tudtuk nézni. Ez még eddig csak a földszinti szekció, de mindenképpen érdemes fellátogatni az emeletekre is, ahol youngtimerek és oldtimerek tucatjai várnak a látogatókra és a vevőkre, merthogy a kiállított járgányok nagy részét akár meg is lehet vásárolni. A felhozatal igen gyakran változik, de egy Ferrari FXX-szel vagy régi F1 járgánnyal bármikor könnyen összehozhat itt a sors.
A Klassikstadt megtekintése ingyenes. A Németországban járó petrolheadek számára kötelező módon megtekintendő intézmény hétfőtől szombatig 10:00-20:00 óra között, vasárnap pedig 10:00-18:00 óra között várja a látogatókat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.