A dél-koreai Evolution Traffic Innovation (ETI) nevű cég olyan szalagkorlátot fejlesztett, amivel jó eséllyel túlélhetők a balesetek.
A felmérések szerint világszerte több mint 1 millióan halnak meg évente az utakon közlekedési balesetben. Bár a szalagkorlátnak köszönhetően ez a szám valószínűleg jóval alacsonyabb, mint amekkora lehetne, sok esetben azonban épp az autók védelmét biztosító eszköz okozza az utakon közlekedők halálát. Ha ugyanis rossz szögben, és/vagy túl nagy sebességgel csapódik a korlátnak az autó, az meg is ölheti a sofőrt és az autó utasait. A dél-koreai ETI nevű cég most erre talált ki egy hatékonynak tűnő megoldást.
Az általuk megálmodott szalagkorlát különlegessége, hogy a felső és az alsó acélrudak között kis méretű műanyag hordókat helyeznek el, amik egyfelől képesek elnyelni a becsapódó autó energiájának egy részét, másrészről pedig forgó eszközöknek köszönhetően nem hagyják, hogy a kocsit az acélrúd felnyársalja.
A hordókat fényvisszaverő anyaggal vonnák be, így azt éjszaka is könnyen észre lehetne venni. Az újfajta fejlesztésű szalagkorlátot egy kis méretű (900 kg-os) személyautóval, egy 10 tonnás teherautóval és egy 13 tonnás busszal is kipróbálták, és mindhárom esetében jól vizsgázott.
A kérdés leginkább az, mennyire lehet balesetveszélyes, ha egy irányíthatatlanná váló jármű "visszapattan" az útra a többi úton lévő autó közé.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.