Autó hvg.hu 2016. december. 01. 06:21

Most ismerte el a Rékasival ütköző autós, hogy ő a hibás

A sofőr a rendőrségi tanúkihallgatáson ismerte el hibáját.

Kihallgatásán elismerte a Rékasi Károllyal karambolozó sofőr, hogy ő volt a vétkes – írja a Bors.

A lap azt írja, a színészt tizennyolc hónappal ezelőtt autójával elgázoló férfi a rendőrségi tanúkihallgatáson most ismerte be, hogy ő volt a hibás a balesetben. A nyomozás ugyan még nem zárult le, de ez megkönnyítheti a másfél éve tartó ügymenetet.

Rékasi, aki az ügyvédjétől értesült a fejleményről, a lapnak azt mondta, jólesett neki, hogy a sofőr végre elismerte a dolgot és megnyugvást érzett, amikor megtudta, bár mint mondta, ő végig tudta, hogy nem ő hibázott. Hozzátette, szerette volna, ha az autós bocsánatot kér tőle, de azon még nem gondolkozott, hogy kártérítést követeljen az autóson

A színész a Barátok közt forgatásáról tartott hazafelé tavaly június 30-án, amikor motorjával a budapesti Háros út és Gyöngyszem utca kereszteződésénél ütközött egy autóval. Korábban felmerült, hogy a színész is hibázott, amikor fékezés nélkül hajtott bele a kereszteződésbe, de most az autó sofőrjének vallomása tisztázta a dolgot.

Rékasi a baleset után kómába esett, néhány napig lélegeztetőgép tartotta életben, az egyik lábán azonban később is több műtétet kellett elvégezni.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.