Autó hvg.hu 2016. október. 27. 15:04

Furcsa változás lesz a friss Skoda Octavián

Jövőre jön a csehek legsikeresebb modelljének ráncfelvarrott változata. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy megosztó lesz ezzel az új első résszel.

Már korábban felmerült pletykaként, hogy két részre osztanák az autó első lámpatestét, de nem egymás alá kerülnének az elemek, mint a Kodiaq esetében, hanem egymás mellé. Optikailag a Superbhez hasonló új hűtőmaszk és a módosított lökhárító is szélesíteni fog a front részen, míg hátul szintén változni fog a lökhárító és a lámpák rajzolata.

Skoda

A Skoda Octavia harmadik generációja nálunk is az egyik legnépszerűbb autó, főleg a céges flottáknak köszönhetően, így sokaknak talán fel sem tűnik, hogy már négy éve a piacon van, itt az aktuális frissítés ideje.

Az utastérben a legfontosabb változás a 9,5 colos központi kijelző megjelenése lesz, melynek szoftvere kompatibilis lesz az Apple Car Play és az Android Auto alkalmazásokkal. Megjelenhet továbbá a gesztusvezérlés is, valamint az anyaghasználat is minőségibb lesz, bár utóbbira eddig sem érkezett panasz.

A motortérben nem várható változás: 1.0 literes háromhengerestől indul a sor, az 1,8 literes benzinesig, a dízelváltozatok 1.6-os és 2.0 literes motorral lesznek továbbra is.

Skoda
Skoda
Skoda

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.