A világ legértékesebb autómárkája idén is a Toyota, ami 12-szer ér többet a Teslánál.
Az Interband minden évben kiadja azt a Top 100-as listát, amiben a világ 100 legértékesebb márkáját rangsorolják a brand értéke alapján. Nem túl meglepő módon az első négy helyből hármat tech cég ural – az Apple vezet, mögötte a Google, majd a Coca Cola és a Microsoft. A listán 14 autógyártót és egy motormárkát is megtalálunk, előbbiek között pedig egy új belépőt is köszönthetünk.
A legértékesebb autómárka idén (is) a Toyota lett, ami plusz 9 százalékos növekedésével jelenleg 53,58 milliárd dollárt ér. A Mercedes az autómárkák között a második legértékesebb, a listán viszont egyedül ők fértek be a Top 10-be. Hihetetlen, 18 százalékos növekedést produkáltak egyetlen év alatt, így a jelenlegi értékük 43,49 milliárd dollár. A harmadik helyen a BMW végzett, ők a lista 11. helyét csípték meg – 12 százalékos növekedéssel és 41,535 milliárd dolláros értékkel.

A lista 80. helyén a Harley Davidson áll, a szerénynek mondható 1 százalékos növekedéssel 5,527 milliárd dolláros értékkel büszkélkedhetnek. Az új belépő a Tesla, ami a lista 100. helyén áll, és aminek értéke nagyjbáól 4 milliárd dollár. Van még hova fejlődni, bár őszintén szólva nem féltjük őket attól, hogy ez nem sikerül.
A legnagyobb bukást – nem túl meglepő módon – a Volkswagen könyvelheti el, a brand értéke ugyanis 9 százalékkal csökkent, így jelenleg 11,436 milliárd dollárt érnek. A legnagyobb növekedést ellenben a Nissan produkálta, ők 22 százalékkal érnek többet, mint egy évvel korábban. Ez 11 milliárd dollárt jelent.
A lista az alábbiak szerint alakult:
- Toyota - 5. (helyezés a Top 100-as listán), + 9 % (bővülés/csökkenés az előző évhez képest), 53,580 milliárd dollár (érték)
- Mercedes-Benz - 9., +18 %, 43,490 milliárd dollár
- BMW - 11., +12 %, 41,535 milliárd dollár
- Honda - 21., -4 %, 22,106 milliárd dollár
- Ford - 33., +12 %, 12,962 milliárd dollár
- Hyundai - 35., +11 %, 12,547 milliárd dollár
- Audi - 38., +14 %, 11,799 milliárd dollár
- Volkswagen - 40., -9 %, 11,436 milliárd dollár
- Nissan - 43., +22 %, 11,066 milliárd dollár
- Porsche - 50., +18 %, 9,537 milliárd dollár
- KIA - 69., +12 %, 6,326 milliárd dollár
- Land Rover - 78., +11 %, 5,696 milliárd dollár
- Harley Davidson - 80., +1 %, 5,527 milliárd dollár
- Mini - 88., +18 %, 4,986 milliárd dollár
- Tesla - 100., -, 4,011 milliárd dollár.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.