Ha igazak a pletykák, akkor az elektromos meghajtású Mission E mellett egy másik autóval is meglepik a közönséget.
Egyelőre még bőven tesztelési fázisban van a Porsche elektromos autója, a Mission E, a hírek szerint azonban már egy kisebb változaton dolgoznak a stuttgartiak. A Carscoops szerint ráadásul előbb érkezhet majd meg, mint a nagyobb változat.
A projektet cégen belül állítólag Pajun E néven futtatják, ami az elektromos hajtásláncot teljes egészében a Mission E-től kölcsönzi majd. A cég vezérigazgatója, Oliver Blume azonban nem erősítette meg az információt, szerinte a Porsche most a Mission E-re koncentrál. Ugyanakkor az elektromos autó platformját úgy dolgozzák ki, hogy az méretezhető legyen, vagyis akár egy kisebb autót is rá lehet majd pakolni.
A Mission E egyértelműen a Tesla Model S piacára pályázik, a kisebb változatot pedig talán a BMW i3 ellen lehetne harcba küldeni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.