Autó hvg.hu 2016. április. 25. 08:11

Itt egy újabb elektromos autó a Tesla mellé, amire érdemes lesz odafigyelni

A kínai gyártó felvázolta, szerint milyen lesz majd a jövő közlekedése. Elsőre nem is rossz.

A LeEco nevét valószínűleg csak kevesen ismerik, de ez nem is véletlen. A korábban még LeTV néven futó vállalat elsősorban televíziókat és okostelefonokat gyártott, azt is többnyire a távol-keleti piacra. Most azonban egy autóval léptek a világ elé – írja az Engadget.

A cég nem bízott semmit a véletlenre, az év elején ugyanis a Faraday Future mellett az Aston Martinnal is együttműködési megállapodást kötöttek, ami azért már elég meggyőző ahhoz, hogy saját autót mutassanak fel. Persze ez nem azt jelenti, hogy a most bemutatott LeSee névre keresztelt koncepcióautón csak három hónapot dolgoztak volna, sokkal inkább azt, hogy a szakmai támogatás mellett jelentős befektető forráshoz jutottak.

LeEco

A cég első autója nemcsak elektromos, hanem önvezető és önállóan parkolni képes gép is egyben. Az autót hangvezérléssel egy okostelefonos alkalmazáson keresztül is lehet irányítani. A kocsiból nem hiányozhatnak az érintőképernyők sem, amit az első ülések hátuljára szerelnek fel. Emellett az autó hátsó ülése képes lesz felvenni az ott utazó alakját, hogy még nagyobb kényelmet biztosítson neki. Az ötlet elég logikusnak tűnik, tekintve, hogy a gépet először flottában, önvezető taxiként tudnák elképzelni.

LeEco

Az autó végsebessége 208 km/h-ra lehet, egyéb paraméteréről viszont még nem sokat lehet tudni. A beltérről azonban készítettek képet, és valóban úgy fest, mint amit egy modern autónak el tudunk képzelni: kicsit kormány, nagy érintőképernyős kijelző középen.

LeEco

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.