Autó hvg.hu 2015. november. 22. 22:30

A focin spórolhat jópár millió eurót a Volkswagen

A korábban bőkezűen adott sporttámogatásokat is jelentősen átrendezi a Volkswagen, miután a dízelbotrány kezeléséhez jelentős tartalékokat kell képeznie.

Három élvonalbeli Bundesliga labdarúgó klub és másodosztályú csapat szponzori támogatása is veszélybe került: a Hannover 96, a Werder Bremen és a Schalke 04, valamint a másodosztályú 1860 Münchennel szemben is azt fontolgatja a Volkswagen AG, hogy a költségei csökkentése miatt felhagy a szponzorációval – írta hétvégi számában a német hetilap Bild am Sonntag. Nem szerepelt ugyanakkor a lap által közzétett felsorolásban, a wolfsburgi városi csapat, a VfL Wolfsburg, amely a Volkswagen Arena-ban játszik és, amelynek a VW a fő támogatója.

A Volkswagen, amely jelenleg Európa legnagyobb autógyártója, 78 éves történetének talán legnagyobb üzleti krízisével kell megküzdenie, miután szeptemberben kiderült csaló szoftverekkel játszotta ki az nitrogén-oxid kibocsátási méréseket.

Pénteken jelentette be a vállalatcsoport, hogy 1 milliárd euróval csökkenti befektetései értékét, miközben autóipari becslések szerint 35 milliárd eurójába kerül majd a bírság, amelyet a szoftvermanipulációért kiszabhatnak rájuk.

A német hetilap szerint a cég nagyjából 1,5 millió eurót fordított szezononként és futball-csapatonként szponzorációra. A felsorolt egyesületeke mellett, a jégkorongligában érdekelt Grizzlys Wolfsburg is eleshet 5 millió eurós éves támogatásától.

Friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.