Autó hvg.hu 2015. november. 07. 04:01

Nem csak a 400 milliós Ferrarit lehet egy pillanat alatt összetörni - videó

Bátor sofőrből sosincs hiány, olyanból viszont jóval kevesebb akad, aki tudja, hol a határ.

Az egész világot bejárta a múlt vasárnapi baleset, amikor Budapesten a Váci úton sikerült ripityára törni egy 400 millió forintot érő LaFerrarit. Mint később kiderült, az esetről videó is készült, sőt, azóta már megszületett annak tökéletes változata is, Palik László tolmácsolásában.

A baleset oka az volt, hogy a sofőr olyan körülmények között akart nagy gázzal hirtelen gyorsulni, amihez a feltételek nem voltak adottak, így végül a parkoló autóknak csapódott a szuperautó. Hasonlóan bátor - és nem túl megfontolt - sofőrökből viszont a világ többi táján sincs hiány.

Az alábbi videót még májusban rögzítették Texasban. A felvételen jól látszódik, ahogy a Mustang egy rögtönzött gyorsulási versenyt akar a mellette haladó autóval, ám a sofőr terve már az elején megbukik. Azt a tényt ugyanis, hogy az aszfalt vizes, kifelejtette a számításból, így a gázadásnál annak rendje és módja szerint megcsúszott az autó hátulja, amit korrigálással sem lehetett egyenesbe hozni, a vége pedig egy csúnya baleset lett. Az autó az utat középen kettéválasztó füves területre csúszott, ahol kidöntött egy villanyoszlopot.

A balesetben senki sem sérült meg, az anyagi kár viszont - ahogy mondani szokás - jelentős volt. Hogy miért nem szabad esőben trükközni az autóval, arra már láttunk példát Oroszországból is.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.