Autó hvg.hu 2015. október. 15. 19:06

Exkluzív: levideózták a készülőben lévő új Paganit

A jelek szerint ismét egy brutális külsővel megépített autót fejlesztett a Pagani.

Az idén bemutatott Pagani Huayra ugyan gyorsan elfogyott, az olasz gyár a jelek szerint már a következő projektjein dolgozik, ami az előzőnél egy jóval erősebb kupét és szintén egy felturbózott roadstert jelent. A gyár eddig jól őrizte a titkát, hogy hogyan is néz majd ki az új jármű, most azonban kiszivárgott egy kémvideó, amin előbbi látható a cég tesztpályáján - írja az autoblog.com.

A felvételen látható Huayra "S" ugyan álcázott külsővel gurult ki a pályára, ám ettől függetlenül már szépen látszanak a lehetséges vonalak. Az autó elején a szplitter minden eddigi modellnél kijjebb került, a hátsó résznél pedig egy hatalmas hátsó szárny kapott helyet. Sajnos a hangja nem hallatszik eléggé, ám a felvétel készítője szerint más, mint azt a Huayra esetében megszoktuk.

Az új változat állítólag 37 kilogrammal könnyebb, mint az elődje, a pletykák szerint pedig a 6 literes V12-es duplaturbós motor is nagyobb lesz majd. Az ára minden bizonnyal az egekben lesz, mert a becslések szerint 10 és 25 közötti darabszámmal jönnek majd ki.

Friss autós hírekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.