Autó hvg.hu 2015. július. 24. 14:36

Bemutatták a következő repülő autót, ami szinte mindent magától csinál

Terrafugia második repülő autója nagyjából 60 millió forintba fog kerülni.

A 2006-ban alapított amerikai cég nem kezdő a „repülőautós” iparágban, már 2012-ben bemutattak egy hasonló projektet Transition néven. A vállalkozást a híres Massachusetts Institute of Technology (MTI) végzősei alapították és jelenleg húszan dolgoznak benne.

A hírek szerint a TF-X közel 800 kilométert tud majd a levegőben tölteni, egyelőre nem ismertetett repülési sebesség mellett. A korábbi modell 600 kilométert tudott és 160 km/h-s tempót. Az TF-X meghajtásról egy Rotax motor gondoskodik.

A gyártó szerint, a gép a levegőben teljesen automatizált üzemmódban közlekedik, amely a légi forgalmat, az időjárást, és a korlátozás alá tartozó területeket is figyelembe vesz a navigáció során. A landolás a sofőr közreműködésével történik, és vész eseten a gép egy nagyméretű ejtőernyővel tud földre ereszkedni.

A Terrafugia azt mondja, a gép kezelésének elsajátításához mindössze ötórányi elméleti képzés szükséges.

A gépezet egyébként befér egy sztenderd méretű amerikai garázsba. Az TF-X-re azért még várni kell egy kicsit, elvileg 2021-től lehet majd kapni, az ára egy mai luxusautóéval vetekszik.

Terrafugia

Amennyiben összejön a TF-X, elvileg nem lesz egyedül a légtérben, szép számmal vannak konkurensei. Mindjárt itt a szlovák AeroMobil 3.0, amelyről éppen nemrégiben lehetett olvasni, mert lezuhant. De itt van még a Skyrunner is, amely nem egy fixszárnyas repülőautó, hanem egyfajta ejtőernyős vitorlázás lehetőségét kínálja.

A Terrafugia Transition legalább már bizonyított:

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés