Autó hvg.hu 2015. június. 28. 10:26

Hibrid lesz a Bugatti Veyron utódja és 1500 lóerős

A Volkswagen-konszern vezetője Martin Winterkorn először adott konkrét és hivatalos infókat a Bugatti Veyron utódjáról. Ennek nyomán megerősítés nyert, hogy a márka következő szuperautója hibrid meghajtást kap. Várhatóan ugyanaz a W16-os szív dobog majd ebben a kocsiban is, mint a Veyronban, ám elektromos turbóval szerelik és 1500 lóerős teljesítményre lesz képes.

A jármű jelenleg a korai tesztfázisban van, a célkitűzés az, hogy 2016-ban már be is mutassák. A modell ugyanazokat az erényeket kell hordozza majd, mint a 450 darabos sorozatban legyártott Veyron; a leggyorsabb közúti autóként kell megjelennie.

Az Autocar lap szerint öt különféle prototípust tesztelnek, különféle hajtáskombinációkkal. Mindegyik a Veyron hajtásán alapul, azonban mindegyikben más-más megoldásokkal kísérleteznek. A jelentősen átalakított hajtáslánc mindenképpen kap valamiféle elektromos támogatást, középmotoros marad, összkerékhajtású lesz és hétfokozatú duplakuplungos váltóval érkezik.

A korai tervekben még az is szerepelt, hogy a Veyron utódja egy az orrészében elhelyezett motorral készülő limuzin lesz 16C Galibier néven, azonban ezt a vásárlókkal folytatott felmérések nyomán elvetették. Mondván, egy ilyen elrendezésű autó nem lenne nekik elég extrém.

allcarnews.com

Amennyiben a több helyről is származó információk igaznak bizonyulnak és a négyturbós W16-os motorú új Bugatti, amelynek állítólag Chiron lesz a neve kész lesz, elképesztő teljesítménnyel fog rendelkezni. A terv 1500 lóerő, amely a korábbi legerősebb Veyron Super Sport 1200 lóerejénél lényegesen több. Ehhez szintén elképesztően nagy 1491 Nm-es nyomaték párosulhat, amit nem nagyon létezik váltó, ami elviselne. Ehhez a teljesítményhez, a VW mérnökei állítólag teljesen új aero csomagot is terveznek, ennek kapcsán várható, hogy az újdonság eléggé máshogy fog kinézni, mint amilyen a Veyron volt.

A menetteljesítményekről referenciapontként a Veyron Super Sport World Record Edition változatát lehet felhozni, amely a százas tempót 2,5 másodperc alatt érte el. Ennél mindenképp jobbat fognak kínálni az újdonságnál és a végsebességét is 431 km/h-ról feljebb készülnek vinni 460 km/h-ra.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.