Autó hvg.hu 2014. október. 16. 11:39

Egy autó árát kérik a Vertu és a Bentley új mobiltelefonjáért

Néhány hete lehetett először hallani arról, hogy a legendás luxustelefon-gyártó, a Vertu összeáll a patinás autógyártóval, a Bentley-vel egy különleges mobiltelefon elkészítésére, s immáron meg is érkezett a portéka. A telefon ára éppen olyan, amilyet várni lehet a két márkától: nagyjából egy autó árát kell leszurkolnia annak, aki ilyennel akar telefonálni.

A Bentley stílusjegyeit magán viselő, androidos készülékért 17 ezer dollárt, azaz nagyjából 4 millió forintot kell leszurkolnia azoknak a dúsgazdagoknak, akik kedvenc járművük mellett ilyesfajta fényűzést is megengedhetnek maguknak.

A készülék pontos specifikációja nem ismert, ahogyan az sem, hogy mit foglal magában az a szolgáltatáscsomag, amely általában jár az ilyen nagyvérű kézi készülékekhez.

Nem ez a Vertu első autós kalandja, a gyártó ugyanis korábban a Ferrarival karöltve is készített egy különleges mobiltelefon-szériát. A maranellóiakkal együtt fejlesztett ketyere ára 7000 dollár volt, ám több forrás is arra számít, hogy a Bentley-készülék jóval többe kerül majd ennél. A határ persze a csillagos ég is lehet, a Vertu készülékei között ugyanis találni olyanokat is, amelyek 300 ezer dollárt kóstálnak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.