Nincs annál cikibb, mint hazavágni egy baráttól kölcsönkapott autót, majd röviddel az incidens után bilincsbe verve távozni a helyszínről korábban elkövetett sumákságokért...
Pedig ilyen is előfordul néha: például néhány napja Maine államban, ahol egy 56 éves férfi egy tóba hajtott bele a cimborájától kölcsönkért 1971-es Corvette Stingray-jel. A veterán sportkocsit annak rendje és módja szerint elnyelte a víz, így a tó fogságából csak a tűzoltóság, és egy méretes daru segítségével lehetett kiszabadítani.
Az már önmagában égő, hogy a férfi elsüllyesztette a 20 ezer dollárt érő veterán sportkocsit, a fekete leves viszont csak ezután következett. A helyszínre érkező rendőrök ellenőrizték a hibázó sofőr okiratait és pillanatok alatt kiderült, hogy vaj van a füle mögött: mivel nem fizetett ki különböző bírságokat, ráadásul a bírósági tárgyalásokon sem jelent meg, elfogató parancs volt érvényben ellene, így a baleset helyszínéről bilinccsel a kezén volt kénytelen távozni és a letartóztatást követően csak 700 dollárnyi óvadék ellenében helyezték szabadlábra.
„Tönkrevágta a cimborája kocsiját, ráadásul még le is tartóztattuk. Szerintem nem ez volt az élete legjobb napja” - sommázta a furcsa esetet a helyi rendőrség szóvivője, Gerald Congdon.