Pirosnál karambolozott egy autós, két gyerek is megsérült
Négyen sérültek meg, köztük két tíz év alatti gyerek, amikor egy szabálytalan sofőr miatt összeütközött két személyautó egy hódmezővásárhelyi lámpás kereszteződésben.
A Csongrád megyei városban vasárnap este fél nyolc körül haladt egy személyautó a Szántó Kovács János utcán a belváros felé, amikor a Teleki utcai kereszteződésnél piros lámpát kapott.
A járművet vezető 34 éves makói férfi nem törődött a tilos jelzéssel és behajtott a kereszteződésbe, emiatt összeütközött egy szabályosan áthaladó autóval.
A balesetben összesen négy fő sérült meg, köztük az ütközést okozó járműben utazó 3 és 8 éves kisfiúk is. A vétlen autónak pedig kiszakadt a jobb első kereke.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított a baleset vétkese ellen.