Autó hvg.hu 2014. március. 24. 22:00

Ugrik a Caterham és a Renault közös üzlete?

Brit sajtóértesülések szerint lőttek a Caterham és a Renault együttműködésének: egyelőre csak közúti autós fronton, de ez a közeljövőben kihathat akár a két fél Forma-1-es kooperációjára is.

Az Autocar című szaklap szerint a Renault és a Caterham hosszas vajúdás után törli az Alpine márka közös feltámasztását. Mint ismeretes, a felek 2012 végén jelentették be, hogy 300 fős munkaerővel, a franciaországi Dieppe-ben, az ötven-ötven százalékos tulajdonrésszel életre hívott Societe des Automobiles Alpine Caterham (SAAC) nevű közös vállalat égisze alatt újból életre hívják a Renault patinás almárkáját.

Alpine
Renault

Az eredeti terv az volt, hogy két kedvező árú, könnyű szupersportkocsi-típust dobnak piacra  2015 végéig, de úgy tűnik, hogy ebből - ebben a formában – valószínűleg semmi nem lesz. Bár sem a Renault, sem a Caterham nem erősítette meg az Autocar információit, a szigetországi újság szerint túl nagy feszültség alakult ki egyes dizájnkérdések, valamint annak apropóján, hogy az idei év elején a két cég kénytelen volt 2016 végére halasztani az autók bevezetését.

A brit lapnál úgy tudják, hogy a Renault és a Caterham külön utakon valósítja meg a közös terveket: a franciák egy 250 lóerős Alpine-t, míg a maláj tulajdonban lévő brit vállalat egy 300 lóerős Caterhamet készül piacra dobni. A súly mindkét modell esetében 1100 kilogramm körüli lehet.

Caterham-Renault
Caterham

Mivel a Caterham a Forma-1-ben a Renault hajtásláncát használja, egyes források szerint előfordulhat, hogy az autóipari balhé kihathat az autósportbeli együttműködésre is. Pedig nem is olyan régen még úgy hírlett, hogy Tony Fernandes, a Caterham vezére azért építgeti közúti autós fronton is a kapcsolatokat a Renault-val, mert szeretné elérni, hogy alakulatát a kiemelt ügyfelek közé sorolja a francia vállalat sportrészlege…

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.