2014. február. 27. 20:57 MTI Utolsó frissítés: 2014. február. 27. 21:02 Autó

Mercit kapott Putyinéktól a 44 orosz olimpiai érmes

Mercedeseket kaptak ajándékba csütörtökön az orosz államtól a szocsi téli olimpián érmet szerzett hazai sportolók.

Negyvennégy orosz olimpikon vehette át Dmitrij Medvegyev miniszterelnöktől a fehér autók kulcsát. A különböző osztályú (G, ML és GLK) és értékű, több millió rubelbe kerülő járműveket a Kreml fala mellett, a Vörös térre vezető Vasziljevszkij lejtőn sorakoztatták fel. Az aranyérmesek kapták a legdrágább autókat, míg az ezüst-, illetve bronzérmeseknek olcsóbb gépkocsi jutott. 

Az ünnepélyes átadáson megjelent Vlagyimir Putyin orosz államfő is. A politikus hétfőn magas állami kitüntetésekkel ismerte el az olimpiai érmesek teljesítményét. Az orosz sportolók nagy összegű pénzjutalomban is részesültek. 

A boldog autótulajdonosok között ott van Julija Lipnyickaja műkorcsolyázó is, aki a csapatversenyben ért el első helyezést, de ő még nem vezethet, hiszen csak 15 éves, így egyelőre az édesanyja ült a volán mögé. Hasonlóan járt Agyelina Szotnyikova is, aki fényes sikert aratva lett aranyérmes az egyéni versenyben, de ő "már" 17 esztendős, így nem kell sokat várnia a jogosítvány megszerzésére - írta a Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap. 

Az ajándék autókra nem tettek rendszámot, hanem az orosz válogatott jelzést és tulajdonosaik nevét írták rá. Az orosz csapat a múlt vasárnap befejeződött szocsi téli olimpián első helyen végzett a nemzetek versenyében 13 arany-, 11 ezüst- és 9 bronzéremmel.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?