Autó hvg.hu 2014. február. 18. 23:30

Ferrari: a világ legerősebb márkája

Nincs erősebb márka a világon a Ferrarinál – ez derült ki abból a tanulmányból, amelyet egy márkaértékeléssel foglalkozó brit szervezet készített.

A Brand Finance számos szempontot figyelembe véve állította fel a rangsort: a Ferrari többek között a kívánatosság, az ügyfelek lojalitása, az internetes jelenlét, valamint a dolgozói elégedettség tekintetében is jeleskedett, így nem csak az AAA+ minősítést kaptam meg a kimutatás készítőitől, hanem az összesített pontszámok alapján a legerősebb brandnek járó elismerést is.

Ferrari
Ferrari

„Az ágaskodó paripát a világon mindenütt felismerik, még olyan helyeken is, ahol nincsenek aszfaltozott utak. A Ferrarinak a hazájában és világszerte rengeteg csodálója van, ráadásul ez már jóval több, mint márka iránti elkötelezettség. Ez már igazi kultusz, kvázi vallás. A márka ereje megkérdőjelezhetetlen” – nyilatkozta David Haigh, a Brand Finance igazgatója.  

Ferrari
Ferrari

A márkák érték szerinti listáján a Ferrari 4 milliárd dollárra becsült értékével csak a 350. helyen zárt a Brand Finance-nél. Az első helyen zsinórban harmadik éve az Apple tanyázik, amely 105 milliárdot ér.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.