Autó hvg.hu 2014. január. 17. 23:30

Kubica szárnyalt, majd az árokban kötött ki - videó

Bukott a rali-vb (WRC) évadnyitóján, a Monte-Carlo-ralin Robert Kubica, az esetet egy rajongói videó is megörökítette.

A korábbi egyszeres futamgyőztes Forma-1-es pilóta – aki egy 2011 februárjában elszenvedett ralibaleset következtében kis híján elveszítette a jobb kezét – remek formában kezdte a világbajnokság évadnyitóját. Az M-Sport Ford Fiestájának volánja mögött megnyerte a csütörtökön bonyolított első két szakaszt és a folytatásban is szép eredményeket produkált.

A lengyel klasszis menetelése péntek délutánig tartott, a kilencedik szelektív szakaszon ugyanis kiesett. Ezúttal ráadásul nem nagy sebességnél bukott: a nedves aszfalton a pilóta komótos tempóban hajtott egy kanyarkombinációban, de lesodródott az útról és a kocsija az árokban kötött ki.

Mint ismeretes, Kubica 2011-es incidens után mindent meg annak érdekében, hogy újraélessze Forma-1-es karrierjét, ám belátta, hogy a jobb kezén elszenvedett súlyos sérülések miatt erre már nem lesz lehetősége. A krakkói pilóta tavaly nekilátott felépíteni ralis pályafutását, amivel jól halad: tavaly elhódította a világbajnokság keretein belül zajló WRC2 trófeáját, idén pedig a korábban a Ford gyári csapataként funkcionáló M-Sport egyik Fiesta WRC-jének volánja mögött teljes szezont fut majd az elitligában.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.