2013. november. 18. 07:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 18. 08:24 Autó

Van, ahol biztosan nem épül tovább az M9-es

A közeljövőben nem várható az M9 gyorsforgalmi út Bács-Kiskun megyei szakaszának megvalósítása – közölte a világgazdaság szerint a nemzeti fejlesztési miniszter.

Németh Lászlóné a jobbikos Farkas Gergely érdeklődésére azt írta, hogy az M9-es említett szakasza az 51–54-es számú főutak között 12,3 km hosszan, kétszer egy sávra tervezve Nemesnádudvar, Dusnok, Sükösd, Hajós településeket elkerülve valósult volna meg – közölte a VG.

A beruházásról 2010. január 6-án szerződést írták alá, de a Nemzetközi Vegyépszer csődje miatt a kivitelezés érdemi előrehaladás nélkül leállt. Némethné az ígérte a térségnek, hogy a térség úthálózatának javítására lehet számítani a közeljövőben, mintegy 13 útszakasz 40 kilométerén 2,4 milliárd forintot szánnak erre a célra.

A mintegy 300 kilométeres M9-es autóút nyomvonala Szombathelytől Szegedig haladna, Zalaegerszeget, Nagykanizsát, Kaposvárt, Szekszárdot, Szatymazt érintve összekötve a Dél-Alföldet a Nyugat-Dunántúllal. Mintegy 20 kilométer készült el eddig, kész van egy Kaposvárt elkerülő szakasz, valamint a szekszárdi Szent László Duna-híd.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.