2013. október. 06. 18:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 06. 18:54 Autó

Erre figyeljen: hétfőtől változik a forgalmi rend az Árpád hídnál

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint számos ponton módosítanak a forgalmi renden.

A reggeli csúcsidőben ismét három sávot használhatnak az autósok az Árpád hídon Pest irányában, a Flórián téren is megváltozik a forgalmi rend a Vörösvári út gyorsabb haladása érdekében, jelzőlámpákat hangolnak át. A hétfőtől életbe lépő legfontosabb változás, hogy a kivitelező konzorciummal kötött megállapodás alapján az Árpád hídon a reggeli csúcsidőben ismét biztosítják a három sávot az autóval közlekedőknek Pest felé.

A megállapodás alapján az építési munkákat úgy ütemezik át, hogy az Árpád hídon Pest irányában a belső forgalmi sávot munkanapokon a reggeli csúcsidőszakban, 6:00 és 9:30 között nem foglalják el a munkagépek, és olyan munkafázis sem történik, amely belenyúlik a belső forgalmi sávba. Így ismét három sáv lesz járható a legkritikusabb időszakokban.

A Bécsi út irányából a Vörösvári úton keresztül az Árpád híd felé, majd azon át közlekedők haladási feltételeit is javítani igyekeznek azzal, hogy szintén hétfő reggel 6:00-tól a Vörösvári út felől tilos a Szentendrei útra történő közvetlen balra kanyarodás. Az ezirányú közlekedést a továbbiakban indirekt módon, a Vörösvári út – Serfőző utca – Szentlélek tér – Tavasz utca – Szentendrei út útvonalon biztosítjuk, azaz a korábban balra kanyarodó járműveknek a továbbiakban a Flórián téri csomópontban a Serfőző utcába (a Duna fele) levezető forgalmi sávot kell választaniuk.

Az Árpád hídi kapacitás további bővítése érdekében, szintén hétfőn reggeltől a hídon közlekedő 26-os, 34-es és 106-os autóbuszok munkanapokon nem állnak meg a margitszigeti bejárónál. A Szigetre történő bejutást a 26-os busz továbbra is biztosítja, mind a Nyugati pályaudvar, mind az Árpád híd felől. A három buszjárat hétvégéken továbbra is megáll a szigeti bejárónál.

A fenti intézkedéseken túl számos további intézkedést vezetnek be a jövő héten az Árpád híd, Hűvösvölgy, Pesthidegkút, az Erzsébet híd környékén, a pesti városközpont, Újbuda térségében, a nagykörúton. Mindezekről bővebben itt olvashatnak: http://www.bkk.hu/2013/10/azonnali-intezkedesek-a-forgalom-segitesere-budapesten/.

Hirdetés