Mint a legyek, úgy hullanak az autók az A371-es nagy-britanniai főútvonal egyik veszélyes részén, Evercreech-ben. A falucska egyik családi háza előtt a múlt hétvégén 12 óra leforgása alatt nem kevesebb, mint öt baleset történt.
Nagy-Britannia legveszélyesebb hajlata: a The Sun című bulvárlap így nevezi az ominózus helyet, az A371-es egyik részét, ahol egy család már szinte rettegésben él az állandó balesetek miatt.
A családfő, Steve Cobbin tájékoztatása szerint a múlt vasárnap különösen kritikus volt: kora este egy nő törte össze az autóját előttük, majd néhány órával később egy másik fiatal nő veszítette el az uralmát autója felett. A kocsi eltrafálta Cobbin szomszédjának járművét és náluk, az udvaron, a ház ajtaja előtt kötött ki: a nőt a tűzoltók vágták ki a roncsból és a helyszínről kórházba kellett szállítani.
Másnap reggel Cobbinék otthona előtt újabb három baleset történt, de az 53 éves tanár szerint lassan eljutnak odáig, hogy már semmin nem lepődnek meg: „Az utóbbi néhány évben négy autó landolt a kertünkben, egy busz a házunk falának csapódott és egy söröshordókat szállító teherautó rakománya is nálunk kötött ki. Már inkább nem is megyünk ki a kertbe” – mondta a férfi.
A helyi közlekedési hatóság a múlt vasárnapi balesetsorozat után helyszíni szemlét tartott, de a beszámoló szerint nem találtak ’úthibát’ vagy ’szokatlan körülményeket’.