Több mint hatmilliárdért kátyúztak idén
A Magyar Közút 800 ezer négyzetméter úthibát javított ki az idén hatmilliárd forintért.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az idén november közepéig mintegy 800 ezer négyzetméternyi úthibát javított ki az általa kezelt 30 ezer kilométernyi fő- és mellékúthálózaton - közölte a társaság. A munkálatok, amelyek során csaknem 78 ezer tonna kátyúzó anyagot használtak fel, 6,5 milliárd forintba kerültek.
Az elmúlt két és fél év során nagyságrendekkel tudták csökkenteni az országos közúthálózaton a kátyúk számát, egyrészt a kedvező időjárás miatt, másrészt a kátyúzási munkák hatékonyságának növelésével. A közlemény emlékeztet: az Új Széchenyi Terv keretében csak az idén több mint 400 kilométernyi erősen leromlott állapotú mellékúton kezdődtek meg teljes körű felújítási munkák, ez szintén a kátyúk számának csökkenését eredményezi. Hozzáteszik: míg 2010-ben csaknem 3000 kátyúkár-bejelentés érkezett a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez, addig az idén mintegy 500.