2012. augusztus. 18. 12:58 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 18. 12:39 Autó

Kokaint rejtegetett az ablakmosótartályban

Dél-amerikai módszerrel próbált kokaint becsempészni az országba egy 31 éves szlovák nő, aki a napokban bukott le Röszkénél - tájékoztatta Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtófelelőse szombaton az MTI-t.

Az eddig még nem tapasztalt módszer lényege, hogy a kábítószert oldószerbe teszik, és folyadékként próbálják átcsempészni. A pénzügyőrök érdeklődését az keltette fel, hogy a nő azt mondta, Szlovákiából Szerbiába ment vásárolni, ennek során egy pár cipőt vett. A tüzetes ellenőrzés során azonnal észrevették, hogy az ablakmosótartályt átalakították, és az nincs összekötve a szélvédőmosó rendszerrel. A tartályban lévő folyadék szaga olyan volt, mint a tömény, szerves oldószeré, és nyilvánvaló volt, hogy az nem ablakmosó.    

A pénzügyőrök a tartályból kitöltött mintegy 3 liter folyadékon az előzetes tesztelést elvégezték, mely kokaingyanús anyagot mutatott ki. A kábítószer jelenlétét erősítette meg ezt követően a hatóság munkakutyája is.    

A pénzügyőrök az anyagot lefoglalták, majd azt a szlovák nővel együtt, feljelentéssel átadták a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ahol a nőt őrizetbe vették, ellene visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult.     A pénzügyőr őrnagy elmondta: munkatársait meglepte a csempészet módszere, hiszen Magyarországon egyedülálló, de Európában is igen ritkán fordul elő, hogy a kokaint folyékonnyá alakítják, és ilyen módon rejtik el. Ez jellemzően Dél-Amerikában gyakori. A mennyiség pontos meghatározása még tart, de az már biztos, hogy a jogszabály szerinti jelentős mennyiségről van szó. A kokain utcai értéke egyébként 10-15 ezer forint között van grammonként - tette hozzá a sajtófelelős.

 

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.