Most már 11,5 tonnát bír a 86-os főút felújított zalai szakasza
Átadták a 86-os főút összesen 27 kilométernyi felújított, 11,5 tonnás terhelésre alkalmassá tett zalai szakaszát.
A csütörtökön, Rédicsen tartott ünnepélyes avatáson Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára elmondta: a rendkívül leterhelt főút Csorna és Mosonmagyaróvár közötti 33 kilométeres szakaszát pár hete adták át, Zalában 27 kilométernyi készült most el, de folytatódik a Vas megyei szakaszokon is a kivitelezés, illetve egyes helyeken az építkezés előkészítése.
Reményét fejezte ki, hogy ha a jövő évben bevezetik a használatarányos útdíjrendszert, elterelődhet a forgalom erről a túlterhelt észak-déli közlekedési tengelyről, vagy legalábbis nem nő tovább hatványozottan az ausztriai fizetős utakat elkerülő teherjárművek száma.