2012. július. 23. 09:09 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. július. 23. 09:38 Autó

Berki életveszélybe sodort egy családot az opeles sofőr szerint

Két kislányát vitte haza a nagyszülőktől az a 39 éves férfi, akinek a napokban Opelja mögé került Berki Krisztián Porsche luxusautója. A volt Fradi-vezér szerint le akarták szorítani az útról, a családapa azonban azt mondja: Berki sodorta veszélybe a családját - számolt be a Bors.

Néhány nappal ezelőtt Berki Krisztián arról számolt be a Borsnak, hogy egy férfi egy Opellal le akarta szorítani az autóját az útról, majd hátulról szándékosan belé hajtott és cserbenhagyta. A férfi az esetre teljesen másképp emlékszik. Beszámolója szerint tízéves kocsijában három és másfél éves kisgyermekét vitte hazafele az autó hátsó ülésén, amikor Berki luxus Porschéja mögé került – írja a Bors.

A férfi a Borsnak elmondta: éppen a belső sávban haladt, és előzött, amikor Berki hátulról villogni kezdett, hogy húzódjon le. A családapa szerint Berki ezt nem várta meg, hanem teljesen szabálytalanul kivágott jobbra, megelőzte, nyomott egy satuféket, a másik sofőr így ment bele. A férfi szerint Berki le is fotózta, majd elhajtott.

Az eset után néhány órával a rendőrség már kint volt a férfi lakásán, de amíg Berki interpretációja szerint a családapa a cserbenhagyó, ők ezt épp fordítva látják. A család szerint a volt Fradi-vezér veszélyeztette gyermekei életét.

A Bors munkatársai lapzártáig nem tudták utolérni Berki Krisztiánt.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.