2009. december. 10. 12:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 10. 12:23 Autó

Orosz piacra készülnek lakókocsik Nagyorosziban

Lakókocsiból és lakóautóból az első öt darabos szériát készítik orosz piacra a nagyoroszi Knaus Tabbert lakókocsi gyárban - tájékoztatta Botka József, a kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-t.

Az év elején az anyacég csődjéről, és a nagyoroszi létszámleépítésről szóltak a hírek, de a gyárban újra termelnek, és vizsgálják az új piacszerzési lehetőségeket is. Botka József elmondta: az új tulajdonos egymillió eurós tulajdonosi hitelt adtak a gyárnak, és megvásárolták az 1,4 millió eurós hitelezői követelést egy magyar és egy osztrák kereskedelmi banktól. A fennállása első 16 évében végig nyereséges Nógrád megyei gyár az eddigi legjobb évét zárta 2008-ban, szeptemberben mégis leállt a termelés, mert a német anyacég csődje után a gyár nem kapott megrendelést. A Knaus-konszern, vagyis két németországi és a Nógrád megyei gyár a holland HTP-Invest tulajdonába került. Az év elején lezajlott létszámcsökkentés után a korábbi 270 dolgozó helyett márciustól 130-an folytatják a termelést.

A július 31-el végződött pénzügyi évet 730 millió forintos veszteséggel zárták, és december végéig további mintegy 150 milliós veszteség várható, de a 2010-es évet - amikor a pénzügyi év már egybeesik a naptári évvel - nulla körülire tervezik - mondta Botka József, aki július végétől a konszern közép-európai értékesítésért felelős menedzsere is. A magyar, lengyel, cseh, szlovák, szlovén, horvát, román, bolgár, török és orosz piacszerzési lehetőségeket vizsgálják, a konszernnek már voltak itt partnerei.

Botka József úgy fogalmazott: termékeik és áraik esélyt adnak arra, hogy a konszern globálisan stabilizálja pozícióit, és jelenleg úgy látszik, hogy ebből a magyar üzem tud a legjobban profitálni.A gyárban most naponta két lakóautót és három lakókocsit készítenek, januártól napi három lakóautót és két lakókocsit gyártanak nyugat-európai értékesítésre.

Emellett készítik az első öt darabos szériát orosz piacra, az orosz partner tavasszal már várhatóan 50 darab járművet rendel.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 04. 19:59

„Ez egy másfajta rémálom” – gyökeresen megváltoztatták a drónok az ukrajnai harcokat, és ez esélyt adhat Zelenszkijnek

Sokkal komolyabb szerepet játszanak már a drónok az orosz-ukrán háborúban, mint az invázió megindulásakor, ukrán tisztviselők becslése szerint már dróncsapások okozzák a halálesetek és a sebesülések 70 százalékát a fronton. Ezek egy része barkácseszköz, vagyis sima hobbidrónokat szerelnek fel robbanószerekkel, ami így sokkal olcsóbb is, mint a hagyományos harci eszközök, melyek szállítását Donald Trump leállította. De a drónhadviselést az oroszok is folyamatosan fejlesztik, és a számbeli fölény itt is az övék.